Naptár

2023. április 27–29..

AHEA – American Hungarian Educators Association

 

Tovább...

 

Nemzeti Kulturális Alap


Magyar Nyelvtudományi Társaság


Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozat


Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szakmódszertani Központ


Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ

DOI: 10.21030/anyp.2021.4.8

Beregszászi Anikó

Alkalmi mondatok zongorára. A magyar nyelv oktatásának kihívásai kisebbségben (Dudics Lakatos Katalin)

 

Termini Egyesület. Törökbálint. 2021. 203. OLDAL

 

A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás lehetőségeiről, céljairól

 

A határon túli magyar közösségekben az anyanyelv használata korlátozott, éppen ezért az oktatásban betöltött szerepe kiemelt fontosságú. Hiszen a kisebbségi nyelven való tanulás lehetősége (az óvodától a felsőoktatásig) nagyban erősíti az adott nyelv presztízsét, ezzel is elősegítve a nyelvmegtartást. Az állami vezetés, a többségi nemzet képviselői is gyakran használják a nyelvi kérdést rejtett asszimilációs törekvéseikhez. A helyi érdekvédelmi szervezetek tudományosan megalapozott, nyelvi tervezésre, oktatástervezésre vonatkozó tevékenysége éppen ezért különösen fontos minden kisebbségi nemzetrész megmaradása szempontjából. Így a nyelvészeti, anyanyelvoktatási vizsgálatok, elemzések társadalmi hasznosulása megkérdőjelezhetetlen. Kárpátalján az anyanyelvű oktatására, a magyar mint anyanyelv tanításának a módszertani megújítására, az államnyelv elsajátításának a nehézségeire vonatkozó elemzések egymással szorosan összefüggő, egymást meghatározó kérdéskörök. Ezek pedig mind a gyakran váltakozó, következetlen, éppen aktuális, ukrajnai nyelvpolitikai döntésektől függenek. Ezért nem foglalkozhat senki kárpátaljai magyar nyelvészeti kutatásokkal úgy, hogy figyelmen kívül hagyhatná a társadalmi, a gazdasági, a politikai helyzetet, amely befolyásolja a nyelvek presztízsét, a nyelvváltozatok megítélését, a nyelvhasználatot.

A 2021-ben megjelent Alkalmi mondatok zongorára című kiadvány mindezeket vázolva mutatja be, elemzi a kárpátaljai magyar oktatási rendszer alakulását, jelenlegi helyzetét és nehézségeit. A szerző, Beregszászi Anikó, két évtizede foglalkozik a kárpátaljai nyelvi helyzettel és tervezéssel, az anyanyelvoktatást érintő kérdésekkel, tanterv- és tankönyvírással. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatójaként pedig a leendő magyar szakos pedagógusok metanyelvi ismereteit, szemléletmódját alakítja úgy, hogy az iskolákba kerülve ők is tudományosan megalapozott ismereteket adjanak tovább a tanítványaiknak. Jelen kötetben olyan átfogó elemzéssel találkozhat az olvasó, amely elméleti keretbe helyezve, empirikus kutatásokkal alátámasztva, a legaktuálisabb nyelvpolitikai döntésekkel összefüggésben mutatja be azokat a kihívásokat, amelyekkel szembekerül a kárpátaljai magyar nyelvész, pedagógus, szülő és tanuló egyaránt, ha magyarul kíván érvényesülni szülőföldjén.

Gazdag Vilmos előszavában „egy jól komponált zongorajátékhoz” hasonlítja a monográfia szerkezetét (10): a 7 nagyobb fejezet egymásra épülve tárja az olvasó elé a magyar mint anyanyelv oktatásának jellemzőit azokkal a társadalmi, politikai, gazdasági tényezőkkel együtt, amelyek kisebbségi körülmények között jelentős mértékben meghatározzák az oktatás minden szintjének működését, a tananyag tartalmát tekintve is. A tartalmi egységet is erősíti, ugyanakkor a kárpátaljai kisebbségi lét kiszolgáltatottságát, bizonytalanságát is érzékelteti a fejezetek elején olvasható mottó, amely Ady Endre Fekete zongora című versének egy-egy részlete. Az összefoglaló gondolatokat részletes szakirodalom-jegyzék, illetve az elemzésben való tájékozódást segítő ábrák és táblázatok jegyzéke zárja.

A Bevezetésben a szerző a következőképpen határozza meg a kötet célját, ezzel egyben a monográfia tartalmát is felvázolva: „Fő célja pedig az, hogy bemutassa és elemezze, hogy az oktatási rendszer legfontosabb szegmensében, a közoktatásban milyen célok mentén, milyen szemléletben, milyen módszerekkel oktatják a magyar mint anyanyelvet és (második) idegen nyelvet, valamint annak bemutatása, hogy milyen tartalmi kérdések jelennek meg az oktatási folyamatban” (12). A fejezetben olyan statisztikai adatokat is megismerhetünk, amelyek az oktatás nyelvének és a későbbi nyelvhasználatnak az összefüggésein keresztül arra világítanak rá, hogy a kötet tárgya kiemelkedő jelentőségű a közösség nyelvmegtartása szempontjából.

A következő fejezet első részében népszámlálási adatok alapján kapunk képet Ukrajna nemzetiségi és anyanyelvi összetételéről. Azt is megtudjuk, hogy a két adat aránya között jelentős eltérés mutatkozik. A továbbiakban az oktatási intézményrendszert ismerhetjük meg, részletesen kitérve az ország függetlenné válása óta végbemenő folyamatos reformok jellemzésére. A magyar nyelvű oktatás az óvodától az egyetemig minden szinten megvalósul (egyelőre). Viszont a nem magyar szakos pedagógusok számára csak ukránul szerveznek állami szakmai továbbképzéseket, és minősítésüket magyarul nem beszélő szakemberek végzik. A magyar iskolák végzősei magyar nyelvből nem tehetnek központi vizsgát, még azok sem, akik magyar szakra jelentkeznek valamely felsőoktatási intézménybe.

Külön alfejezetekben, részletes táblázatok segítségével ismerkedhetünk meg azokkal a lehetőségekkel, amelyek az óvodai, az általános és a középiskolai oktatás, a szakmunkásképzés, a felsőoktatás és a felnőttképzés területén a kárpátaljai magyarok rendelkezésére állnak. Az elemzés alapján kiderül, hogy a helyi érdekvédelmi szervezeteknek jelentős a szerepe abban, hogy az anyanyelvi oktatási rendszer, a számtalan negatív diszkrimináció ellenére, a független Ukrajnában is jól funkcionált, fejlődött mostanáig.

A harmadik részben azt is kifejti a szerző, miért volt ezeknek a szervezeteknek a munkájára különösen nagy szükség. A Szovjetunió felbomlása után, a független Ukrajnában kellett a kárpátaljai magyarságnak, a kárpátaljai magyar oktatásnak „meghatároznia önmagát”. A nyelvtudományban megjelenő fokozatos szemléletváltás, a szociolingvisztikai kutatások eredményeképpen azt is megállapították a helyi nyelvészek, hogy az addig használt anyanyelvi tantervek, tankönyvek nem alkalmasak az eredményes oktatásra, viszont a magyarországi kiadványok sem. Hiszen a helyi sajátosságokat figyelembe véve, az otthon használt nyelvváltozatra építve érhető csak el a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás célja: „jól kommunikáló, az anyanyelvet az adott beszédhelyzethez igazodó módon használni képes, a helyi értékek és az összmagyar kultúra iránt fogékony, az anyanyelvet a következő generációnak lehetőség szerint továbbadó, ugyanakkor két- vagy többnyelvű, vagyis az államnyelvet és egy nemzetközi nyelvet a boldoguláshoz megfelelő szinten ismerő egyének képzése” (53). A nyelvmegtartáshoz, ugyanakkor integrálódáshoz mindenképpen szükséges az anyanyelvdomináns kétnyelvűség kialakítása is, amely az anyanyelvmegőrzési modellel valósítható meg leginkább.

Azt is kiemeli a szerző, hogy a kisebbségi nyelv korlátozott használhatósága miatt különösen fontos, hogy az iskolákban semmilyen módon ne érje negatív élmény a tanulókat az anyanyelvváltozatuk miatt. Részletesen kifejti a felcserélő, egynormájú szemlélet ellenérveit a nyelvtudomány, a nyelvpedagógia és a nyelvi emberi jogok szempontjából is, alátámasztva ezzel azt, hogy az iskolai anyanyelvi megbélyegzés kisebbségi körülmények között nem a nyelvmegtartást, hanem a nyelvcserét szolgálja.

A következő fejezet részletes betekintést nyújt az ukrán oktatási rendszer jellemzőibe, kitérve a többségi és a kisebbségi nyelven oktató iskolák óraszámai közötti különbségekre. Az alfejezetekből megtudhatjuk, milyen feltételek mellett, milyen segédanyagokból kell elsajátítaniuk az alsó tagozatos kárpátaljai magyar gyerekeknek a két kulcsfontosságú kompetenciát (írás, olvasás) az anyanyelvükön, ukránul és angolul. Beregszászi Anikó elemzésében megállapítja, hogy jelentős mértékben megnehezíti a tanulók munkáját az, hogy 1–2. osztályban szinte egyszerre tanulnak írni és olvasni három nyelven, egyszerre ismerkednek a latin és a cirill betűkkel, a helyi kiadványok a dőlt betűs írást közvetítik mind a magyar, mind az ukrán nyelv kapcsán, míg a magyarországi segédanyagok, munkafüzetek az álló betűset. Angolul pedig a nyomtatott betűs kézírást kell elsajátítaniuk a 6-7 éves iskolásoknak. Mindez azért fordulhat elő, mert nincs összehangoltság, nincs integrált szemlélet a folyamat tervezésében. Pedig az eredményes oktatási modell csak úgy működhet, ha a társadalmi körülményeket is figyelembe veszik a tantervek, a segédanyagok készítői és a pedagógusok is.

Az általános és a középiskolai magyar mint anyanyelv oktatása kapcsán ez a szemlélet megvalósulni látszott. Az ötödik fejezet erről a folyamatról, ennek az eredményeiről szól, kitérve a pedagógusképzés jelentőségére is. A 90-es évek második felében elkezdődő kárpátaljai magyar szociolingvisztikai szemléletű elméleti és empirikus vizsgálatok eredményeként 2005-ben egy olyan anyanyelvi tanterv készült a magyar iskolák 5–12. osztályai számára, amely a tudományos kutatások eredményeire alapozva újította meg az anyanyelvoktatást, annak szemléletét. Kiemelt célként tűzte ki a kommunikációs kompetencia megfelelő szintjének a kialakítását, a helyi nyelvváltozatok jellemzőinek a tudatosítását, mindezt hozzáadó módszerrel. Ehhez a tantervhez a szemléletben igazodó, jól hasznosítható feladatokat tartalmazó tankönyvek, segédanyagok is készültek. 2010-ben ezt a tantervet átdolgozták, de a szemlélete nem változott. Jelentős eredményként ennek betetőzése volt az, hogy 2017-ben megváltozott a kárpátaljai magyar nyelv érettségi követelményrendszere. Ez igazodva a magyarországi középfokú érettségihez és a helyi középiskolai tanterv tartalmához, a végzősök szövegértési és szövegalkotási kompetenciáját méri fel. Megtudhatjuk azt is, hogy a sok pozitívum után 2018-ban „új középiskolai magyar nyelv és (integrált) irodalom tanterv és az alapján készült tizedikes magyar nyelv tankönyv jelent meg: előbbi kiforgatva, utóbbi elvetve, felülírva minden eddigi eredményt” (98). Az említett tankönyv elemzése megmutatja, milyen irányba tért el a kárpátaljai anyanyelvi oktatás. Ennek ellensúlyozásáért a pedagógusok tehetik a legtöbbet, hiszen ők azok, akik alakítják tanítványaik nyelvi tudatát, szemléletét. Nem mindegy tehát, milyen ismeretekkel felvértezve kerülnek az iskolákba a magyar szakos végzősök. Beregszászi Anikó szerint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiemelt figyelmet fordít a Magyar mint anyanyelv oktatásának tantárgy-pedagógiája című tárgyra. Hiszen a megfelelő „szellemiségben folyó magyar szakos tanárképzés és tanár-továbbképzés hozzájárulhat ahhoz, hogy oktatási intézményeink ne terjesszék, hanem csökkentsék a nyelvészeti, nyelvpedagógiai és nyelvi emberi jogi szempontból is tarthatatlan előítéleteken alapuló diszkriminációt, illetve növeljék a magyar mint anyanyelv oktatásának eredményességét Kárpátalján” (111).

A következő részben elméleti és empirikus kutatások eredményeivel alátámasztva kapunk információt a hozzáadó szemlélet szükségességéről, kiemelve néhány széles körben stigmatizált nyelvi jelenséget. Gyakorló pedagógusok számára jól hasznosítható alfejezetben szemlélteti a szerző, hogyan lehet ezeknek a nem standard voltát akár a grammatika oktatása kapcsán tudatosítani a fiatalokban: a közölt feladatok, a negatív diszkriminációt megelőzendő, mintául szolgálnak bármely nyelvjárási régió jellemzőinek a szemléltetésére. A szerző néhány külföldi példát említve emeli ki a nyelvjárásokhoz való pozitív viszonyulás jelentőségét, a pedagógusok tudományos tényeken alapuló, toleráns, elfogadó szemléletének a fontosságát.

A hetedik, utolsó nagy fejezetben éppen a tudományos tények, a tolerancia és az elfogadás hiányának a megnyilvánulásáról olvashatunk az ukrán nyelv oktatásának látszólagos eredménytelensége, a magyar nyelvű oktatási rendszert fenyegető nyelv- és oktatáspolitikai lépések kapcsán. Részletes, statisztikai adatokkal alátámasztott elemzést kapunk az elmúlt évtizedek ukrán nyelvtudást „elősegítő” minisztériumi rendeleteiről, amelyek célja egyértelműen a kisebbségi nyelven oktató iskolahálózat felszámolása, a két tannyelvű oktatás bevezetése. A meghozott döntések mindegyike hátrányosan érinti a nem ukrán anyanyelvű, nem ukrán nyelven tanuló fiatalokat, és hasznosítható, funkcionális tudást sem szereznek, hiszen a kötelezővé tett, a felsőoktatásba való bekerülés feltételeként meghatározott független érettségi vizsga ukrán nyelvből és irodalomból elvont, elméleti ismeretekre épül, és nem a valós nyelvtudást értékeli. Ez pedig nem szolgálja a kisebbségek integrációját, amelyet a hatalom célként hangoztat. Sőt az elmúlt időszak nyelvpolitikai intézkedései egyértelműen szegregációs vagy asszimilációs törekvésekre utalnak.

Összefoglalásként Beregszászi Anikó megállapítja, hogy a cseppet sem kedvező társadalmi, gazdasági, politikai körülmények között kiemelt figyelmet érdemel a magyar nyelvű oktatás, hiszen ha hatékony, magas színvonalú, korszerű tudást képes biztosítani (akár az anyanyelv, akár a másodnyelv vagy idegen nyelv oktatásáról legyen szó), akkor a szülők és a tanulók számára is vonzóbb lesz. Ez pedig a kisebbségi nyelv, illetve a nemzetrész megmaradását is elősegítheti.

Beregszászi Anikó kötete jó összefoglalása annak a tudományos, oktatásszervezői, szemléletformáló munkának, amelyet a szerző a kárpátaljai magyar közösség megmaradása érdekében végez. Bár mondatait „alkalmi”-nak nevezi, bízunk benne, hogy a „fekete zongora” megszólaltatóihoz is eljutnak azok a tények, érvek, ajánlott módszerek, amelyek segítségével valóban eredményesen működhetnek tovább a kárpátaljai magyar iskolák, és a tanulók magabiztos, anyanyelvdomináns többnyelvű beszélőként élhetnek a szülőföldjükön.

Dudics Lakatos, Katalin: On the opportunities and aims of Hungarian language education in Trans-Carpathia

A cikk letölthető pdf-formátumban, oldalszámozással. 

    

Az írás szerzőjéről

 

Vissza az oldal tetejére 

Vissza a 2021. évi 4. szám tartalomjegyzékéhez

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–