ELTE Egyetemi Anyanyelvi Napok

2019. március 6–8.

 

Az ELTE magyar nyelvészeti tanszékei idén is megrendezik az Egyetemi Anyanyelvi Napokat. Az érdeklődők különböző programokon vehetnek részt a rendezvény három napján. Az Anyanyelvi Napokat megelőzően, március 4-én Mérő László tart előadást Tudomány és más megismerési módok. A világ megismerésének eredményeiről szóló kommunikáció különféle formái címmel. Az előadást A nyelv- és beszédfejlesztés helye a közoktatásban című workshop követi. Az első napon, március 6-án, a megnyitót követően kerül sor a tudománykommunikációs versenyre, valamint egy kerekasztal-beszélgetésre a tudománykommunikációról. Ugyanekkor a logopédia európai napja alkalmából filmvetítés is lesz (A király beszéde), amelyet követően Bóna Judit beszélget Szűcs Antal Mórral a logopédia és a logopédus szerepéről, illetve a beszédzavarokról. A második napon, március 7-én az érdeklődők különféle játékokon, könyvbemutatókon vehetnek részt. Mindezek mellett az egyetemi hallgatók több verseny közül is válogathatnak: tudománykommunikációs verseny (március 6., jelentkezési határidő: március 1.), nyelvhasználati verseny (március 8., jelentkezési határidő: március 1.), „nyelvészeti kalandozások” verseny (március 8. (jelentkezési határidő: március 1.), versmondó verseny (március 8., jelentkezési határidő: március 6.), szépkiejtési verseny (március 8., jelentkezési határidő: március 1.). A részletes programleírások, versenyfelhívások itt találhatók.

Oldaltérkép                     Szerzőink figyelmébe                     © Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2008–